Költözik a konyha
A gasztroblogomat - némi gondolkozás után - átpakoltam ide:
Semmi nem változott, csupán az egyszerűség kedvéért: könnyebben kezelhető.
Bár a freeblogos naplóval, gasztrobloggal rengeteget dolgoztam, hogy ilyen legyen, amilyen. Sablon, esztétikum, stb... - aki freeblogol az tudja, nem egyszerű ízlésessé tenni a hátteret, ami nem elhanyagolható a tartalom mellett. Előnye: testreszabott, egyedi. Azonban van az úgy, hogy jön egy új és mintegy próbaként is félretesszük a régit. Egy időre legalábbis.
Valamikor a naplóval is költözöm, van némi korrigálni való az exportálást követően, addigis, ha van amiről, itt írok még.
Tejföles húskockák uborkamártásban
Így, tavaszelőn egyre inkább kívánjuk a tavaszi ízeket, friss zöldségeket, ezért háttérbe szorul a kamrában a jó kis savanyúság.
Arra gondoltam, hogy Gergely Éva jól bevált receptjét ismét előveszem, módosítok rajta egy picit. Így készült el az uborkás szelet kissé színesebb variációban.
És akkor a hozzávalók: (nagyobb az adag, hisz jó pár napra előre kell készítsek)
1 kg sertéshús (0,5 kg fehérkaraj, 0,5 kg lapockarész)
1 fej hagyma
3-4 sárgarépa
3-4 savanyúuborka
só, fehérbors, paprika
tejföl, húsleves alap
1 e.k. zsír, kevés liszt
Elkészítés: mivel a hús szárazabb, nem restelltem zsírral dinsztelni a hagymát. Amikor üvegesre készült, egy kávéskanál pirospaprika, csipetnyi fehérbors, só került bele. Ehhez adtam hozzá a vékony csíkokra vágott húst valamint a szintén csíkozott murkot. Fedő alatt pároltam, majd folyamatosan öntöttem fel húslé alappal.
Ezalatt a csíkokra vágott uborkából elvettem egyharmad részt, tejföllel és húslével turmixoltam. Nem kell megijedni a "színtelenségtől'", tényleg sápadt szósz lesz belőle , ám erre szolgál a murok, ami szépen felöltözteti esztétikailag az ételt és ízében nem változtat.
Amikor megpuhult a hús, hozzáadom a maradék csíkozott uborkát, egy kevés liszttel elkeverem az uborkás szószt, mindezt óvatosan kevergetve sűrűsödésig forralom.
Nagyon finom galuskával, makarónival, én ezúttal krumplipürét készítettem hozzá köretnek.
Savanyúságot nem igényel, hisz kellemes savanykás íze és kellő zaftossága elegendő.
Sándorok pizzája
Nálunk a pizzasütés mindig rendszerességgel bírt. Kiváltképp ha név-, születésnap van a háznál, torta/sütemény helyett is ez dukál. Legtöbbször "mi van a hűtőben?" alapon, mint oly sok készítmény ami kedvet hozott számomra a gasztroblogoláshoz.
Az utóbbi hónapokban azonban ritkaságszámba megy házi-pizzázni időhiány miatt. Bár hála a kenyérsütőgép feltalálójának, mára már sokkal könnyebb , hisz délelőtt odateszem, amíg a takarítással vagy egyéb házimunkával dolgozom, a pizzatészta is szépen előkészül nyújtásra, sütésre.
A hozzávalók mindig változnak, két alkalommal nem sikerült még ugyanazt az ízt kihoznom, szerintem nem is kell. Rendszeresen gyűjtögetem a fő hozzávalót, amitől mindig egyedi lesz. Ugyanis a felvágottaink, pörkölt/sült hús maradékok képezik ezt a részét. Amíg frissnek mondható, de már nem fogyasztjuk el: fagyasztom. Aztán ha a kellő mennyiség megvan (ha nincs, pótolom), hagymát dinsztelek, apróra vágva a husikat megpárolom. Babérlevél, vagy hétfűszerkeverék, paradicsomszósz és különböző feltétek: gomba, zöldborsó, salátabab, főtt tojás, sajt, sőt, hagymakarikákat is szoktam rátenni.
A mai Sándor-névnapi pizzánk hozzávalói:
Tészta: 0,5 kg liszt, 1 mokkáskanál élesztő, 1 dl langyos tej, 1 mokkáskanál cukor, csipet só, 1 e.k. olaj, 2 e.k. lenmag
Feltét:
40 dkg gépsonka, szalámi, párizsi - vegyesen
1 nagyobb doboz zöldborsó (bár nem a csemege, de megteszi)
2 fej hagyma
2 dl paradicsomszósz
3 főtt tojás
olívabogyó
fűszerek: só, bors, hétfűszerkeverék, friss búzafű
Elkészítés: A tészta a hozzávalókkal a kenyérsütő dagasztóprogramján készül, közben hozzáadom a lenmagot is.
Ezalatt megdinsztelek fél fej hagymát, hozzáadom az aprózott felvágottakat, pirítom 2-3 percig, majd rátöltöm a paradicsomszószt. Lassú tűzön 3-4 percig párolom. Mivel ez a zöldborsó elég puha volt, nem a roppanós, csemege fajta, csak a végén tettem hozzá és óvatosan kevertem össze, majd lefödtem.
A tésztát kinyújtottam, olajazott tepsibe helyeztem és a dinsztelt szószos feltétet egyenletesen tettem rá. Ezután a főtt tojást és a maradék hagymát felkarikázva elrendeztem a tetején, megszórtam kevés friss búzafűvel.
Ezúttal nem tettünk rá sajtot. Nem minden esetben használom, viszont így is nagyon ízletes és gazdag lett.
Jó étvágyat!
U.i.> Na, még ehhez hozzá kell képzelni, illteve tenni a kimagozott olívabogyót!
Merthogy kifelejtettem, tálalásnál jutott eszembe - jó, utánmelegíteni lehet együtt is, de már nem fotózkodtam újra.. :)
Sült almás krumplisaláta
Pityóka bálos receptem, az eseményről itt olvashattok bővebben.
Hozzávalók 4 személy részére:
- 10 db. közepes fej héjában főtt krumpli;
- 2-3 szál közepes méretű párolt sárgarépa;
- 2 k.k. szezámmag;
- 5 db. sült alma;
- egy fej hagymából és egy szál sárgarépából készült dinsztelt keverék;
- ecetes-cukros víz
A megmosott krumplit és sárgarépát kuktában főni teszem. Ezalatt megsütöm az almákat, megdinsztelem a hagymát egy szál nyers répával , elkészítem az ecetes cukros vizet. Majd a megfőtt krumplit, a többi sárgarépát hámozom, kockázom és összekeverem a salátaöntetnek készült keverékekkel és a szezámmaggal de ez utóbbi el is maradhat.![]()
Kellemes édeskés-savanykás íze miatt emlékeztet a kínai krumplis salátára. Annyiban tér el tőle, hogy itt ananász helyett sült alma került bele.
Dobókocka torta
Hozzávalók és elkészítés:
A vizespiskótához:
3 tojásfehérjét 3 e.k. vízzel habbá verünk, lassan adagolunk 6 e.k. cukrot, mixerrel keményre habosítjuk, hozzáadjuk a 3 tojás sárgáját, 6 e.k. lisztet, egy kisebb tasak sütőport, 2 e.k. olajat.
Ezt az adagot kétszer készítettem, hogy biztosan elegendő legyen.
Ezt szögletes tepsiben megsütjük.
Amikor kihűlt, vonalzóval bemérjük a négyszöget tetszés szerinti méretben, szeleteljük, hogy 3-4 darab piskótát tudjunk egymásra helyezni ameddig megkapjuk a kocka majdnem tökéletes formáját.
A torta krém és bevonáshoz:
300 ml. tejszín, 2 banán, 1 vaníliás pudingpor, 2 gerezd fekete szőlő
A tejszínt habosítjuk, a banánt botmixerrel a már készre főtt és lehűtött vaníliapudinggal pépesítjük, egy aránylag szilárd de kenhető masszát kapunk. Ezzel töltjük meg a piskóta lapok közepét.
Majd a tejszínhabbal lehetőleg egyenletesen - és nem úgy mint én - bevonjuk.
A szőlőszemeket kettévágjuk: felénél kicsit kisebbet szeletelünk belőle, hogy súlya ne húzza le őket a torta oldaláról. Kirakjuk oldalain és tetején a dobókocka számait.
Díszítés kiegészítésként egy ép szőlőgerezdet helyeztem a kockák mellé.
Mint a képen is látható, nekem még maradt piskótalapom amiből egy kisebb kockát is mellé tudtam illeszteni.
Keksz szalámi - kicsit másképp
Hát igen, ki ne ismerné a keksz szalámi receptjét? Ráadásul több féle is van belőle, ma nekem azonban sikerült maradékokból ismét improvizálnom valamilyent...mást mint amit eddig készítettem.
Hétvégéről megmaradt néhány szelet jó kis Gyilkos-tó-i kürtőskalács, amit ugye vétek lenne kidobni, aztán a kamrában találtam még mézes pogácsát-, nem volt még olyan kemény és volt kevés háztartási kekszem is. Hát ebből állt az alap.
Hozzávalók:
20 dkg. kürtőskalács, 20 dkg. mézes pogácsa, 10 dkg. keksz (természetesen bármilyen szárazabb sütemény, kavart, vagy piskóta kiváló) 15 dkg. vaj vagy margarin, 40 dkg. cukor, két e.k. kakaó, 1 dl. víz (én feketekávét öntöttem hozzá), 1 k.k. rum aroma.
Elkészítés:
A cukrot, kakaót, vizet összeforraljuk, a margarint/vajat megolvasztjuk és az őrölt, darabolt kekszhez ( aprózott) süteményekhez adjuk. Én a kürtőskalácsot leőröltem, a mézes pogácsára, kekszekre rátöltöttem a cukros folyadékot, olvasztott vajat, rumot és jól elkevertem, fakanállal szétnyomogattam a pogácsákat.
Fóliába csomagolva egy hasáb alakú tálkában tettem hútőszekrénybe. 3-4 óra alatt szeletelhető lett.
Kategóriák: Desszertek Címkék: csoki, édesség, finom, gyors, improvizalt, maradek, nélkül, sütés
email: eszkimoo
Fokhagymakrémleves
Lényege ennek a levesnek, hogy nagyon hamar kész van, különlegessége, hogy friss, zöld fokhagymából készítettem.
A zöld fokhagymaszárat - kb. 2 szárat - kevés húslé hozzáadásával botmixerrel pépesítettem - ezalatt kevés olajban dinszteltem egy másik aprózott fokhagyma szárat. A pépet még 2 liter levessel felöntöttem és főztem 5 percig. Hozzáadtam két evőkanál étkezési keményítőt amit 30 dkg tejföllel kevertem el, még egy percig forraltam és máris tálalható volt. Arra sem volt időm, hogy pirítsak hozzá kenyeret így vettem igénybe a jó kis bake-rolls karikákat ami éppen megfelelt erre a célra.
Na persze valaki akadt a családban - mégpedig a családfő- aki kritizálta a "műségéért" de hát ugyan? Egyszer csak megengedhet az ember magának egy rapid ebédet, nemdebár?
Wok, te drága!
Orsi barátnőm jóvoltából (hála érte!) sikerült hozzájutnom eme igazi kincshez, a wok-hoz. Kívül-belül teflonnal bevont és hát mit mondjak, azóta majdhogynem mindent ebben készítek. Még a hígpalacsintát is. Vagy a tojásrántottát. Vagy a túróspuliszkát.
S akkor persze első remekem egy sörös lecsó volt ami tulajdonképp semmivel sem különbözik a hagyományos lecsótól, csak kis sörrel locsoltam meg, na meg a különlegessége, hogy wok-ban készült. Valahogy így:
Hozzávalók:
mindenféle zöldség
, nekem ami volt: néhány szem paradicsom, zöldpaprika, zöldhagyma, friss (zöld) fokhagyma, krumpli, uborka - egy szál, kevés zeller és petrezselyemgyökér, rizs, sör, só, bors, olaj
Elkészítés: a hagymákat apróra vágva dinsztelem a forró olajban majd hozzáadom a zöldpaprikát, uborkát. Ha puhultak, jöhet a rizs (!) Igen, ebben kicsit dinsztelem mintha rizibizinek készíteném - amíg kifehéredik - , így nem fő majd szét és ezután jöhet a lehéjazott, kockázott paradicsom, meg kockázott krumpli. 0,5 l. sörrel meglocsolom, hagyom ameddig az alkohol kipárolog és olyan kellemes illata lesz
. Lefödöm alufóliával, mivel nekem ehhez a wokhoz födő nincs de így is kiváló, hamar elkészül.
Kategóriák: Főételek Címkék: alkoholos, fokhagyma, hagyma, kiados, vegetarianus, wok, zoldseg
email: eszkimoo
Padlizsános, cukkinis pulyka
Elég gazdag ízvilág jött létre ma ebédre. Időigényes ugyan, de megéri.
Nézzük, mi ez:
Vettem egy padlizsánt, két kisebb cukkinit, két darab kicsontolt pulyka felső combot, két fej lila hagymát, 3-4 gyerezd fokhagymát, 5-6 szem krumplit.
Kell még hozzá só, bors, pirospaprika, 0,5 liter húsleves.
Elkészítés:
A padlizsánt, hagymákat és az egyik cukkinit felkarikázva forró olajban hirtelen megsütöm, majd ha kiszedtem, fűszerezem. Ezalatt egy másik serpenyőben ugyanezt teszem a csíkokra vágott pulyka hússal, egy tálra szedem, só, bors kerül rá megszórom apróra vágott fokhagymával és fóliával letakarom. A megmaradt cukkinit szintén csíkokra vágom, a húsos serpenyőben megsütöm, visszateszem hozzá a húst, felöntöm húslével és fedő alatt puhára párolom. (Mániám az alkohol hozzáadása a húsokhoz, ezúttal is tettem hozzá egy kevés sört, ropogósabbra sül tőle)
Készítettem hozzá "száraz köretnek" burgonya krokettet:
Ami ehhez kell: 20-30 dkg. liszt, 2 tojás, 10 dkg. zsemlemorzsa, só, bors.
A krumplit meghámozva, kockázva megfőzöm, leszűröm és összetöröm mintha pürének készíteném. Hozzáadom a lisztet (lassan adagolom, aszerint, mennyit vesz fel), 1 tojást, jól elkeverem. A másik tojás lesz a panír alapja. Felverem és ebbe no meg a zsemlemorzsába forgatom a kis gombóccá formált krokettet, forró olajban szép aranysárgára sütöm. (Nem mindig sikerül, nekem jó néhány megbarnult, mert lassan tsudtam kiszedni ).
Hát nem mondom, toporogtam ezért az ebédért a konyhában elég sokat, de megérte. Előtte egy könnyű brokkolikrémlevest tálaltam. Sok zöldség és mégis laktatós.
A képen látható porció igencsak kevés, gyerekadag.
Kategóriák: Főételek Címkék: cukkini, hagyma, krokett, padlizsán, pulyka
email: eszkimoo
Majonézes krumpli gazdagon
Gyerekkoromban sokat jártunk kirándulni a szüleimmel, ahol elmaradhatatlan volt a magunkkal vitt ételek között a majonézes pityóka - így mondják mifelénk. Ezt most megbolondítottam egy-két adalékkal:
Hozzávalók: (4 adag kb.)
6-7 szem héjában főtt krumpli, 1 doboz csemege kukoricakonzerv, 1 szál zöldhagyma (újhagyma), 1-2 alma, 1 fej saláta, 1-2 gerezd fokhagyma
A majonézhez:
1 tojássárgája, 2 dl. olaj, 1 e.k. mustár, 1 dl. tejföl.
Elkészítés:
A kikavart majonézhez hozzáadom a tejfölt, tört fokhagymár és az összes felkockázott hozzávalót: kukoricát, almát, krumplit, zöldhagymát. Salátalevélen tálaltam. Fogyasztható így is, azonban én párolt, lesütött csirkecombot is adtam hozzá.
Kategóriák: Saláták Címkék: gyors, hidegtál, krumpli, kukorica, majonéz, saláta, újhagyma, zoldseg
email: eszkimoo
Édes-savanykás rakott keksz
Előhalásztam a hűtőfiók mélyéről néhány maradék téli almát. Eléggé fonnyadt állapotban voltak, így meghámoztam és a húsvéti csokitojások maradékával "összedolgoztam". Így lett egy hétvégi finom desszertünk, amit én személyesen melegen fogyasztottam szívesen. Szeretem az olvadt meleg csoki és alma ízkompozíciót.
Hozzávalók:
20 dkg. háztartási keksz vagy babapiskóta, 10 dkg. csokoládé, 4-5 alma, zsemlemorzsa, cukor, gyümölcslé.
Elkészítés:
A kekszeket egy mély tálban lerakom, rálocsolom a gyümölcslevet - annyit , amennyit felszív, hogy megpuhuljanak. A sütőben enyhén megpárolom a hámozott, kockázott almákat, majd rárakom a kekszre. A gőz felett felolvasztott csokoládét ráöntöm és erre kerül a pirított, cukrozott zsemlemorzsa.
Hűtőben tárolva egy órát, egészen összeáll, könnyen lehet szeletelni. De ismétlem magam, melegen, langyosan, akár felmelegítve utólag is mennyei!
Kategóriák: Desszertek Címkék: csoki, gyors, gyumolcs, improvizalt, keksz
email: eszkimoo
Füstölt sonkás tokány
Valami zöldségeset kívántam a napokban - bár általában az utóbbi hetekben minduntalan, - de nekünk hús is kell az asztalra, így egyveleget állítottam össze. Az aprólékos készítés végeredménye mégis meglepő lett, mert tiszta tokányos ízhatás került a tányérokba.
Hozzávalók:
50 dkg. füstölt hús, 2 szál sárgarépa, 1 -1 kaliforniai és zöld paprika, 1 fej hagyma, 2 paradicsom, 1 kg. krumpli, worchester szósz, só, bors, olaj, tejföl.
Elkészítés:
Olajon megpirítom az apró kockázott füstölt sonkát (Előzetesen Worcester szószt öntöttem rá), kiszedem egy tányérba. Ennek zsírjában a hagymát, majd a sárgarépát dinsztelem, lassan adagolom tovább a kétféle paprikát. A paradicsom héjától forrázással megszabadulok, négybe vágva beledobom a többihez. Majd ha megpuhultak, jöhet a kockázott krumpli és födő alatt készre párolom.
Kategóriák: Főételek Címkék: fustolt, worcester, zaftos, zoldseg
email: eszkimoo
Narancsos kavart karamellöntettel
Kissé kimerült a konyha kasszánk erre a hétvégére. (Számlák, fizetnivalók előnyben). Azonban édességre fájt a fogunk, pedig a legfontosabb hozzávalók mint tojás, tej hiányzott. Nosza, szétnéztem, mit találok itt-ott konyhatájékán és íme most illatozik a finom végtermék:
Amit hozzá találtam:
Tésztához:
10 e.k. liszt, 3 tojásfehérje (fagyasztóban volt), 0,5 csomag margarin, 6 e.k. cukor, 1 narancs leve, kevés rum aroma
Öntet (kétfélét készítettem):
4 - 4 e.k. cukor, 2 e.k. étkezési keményítő, 2-3 e.k. kókuszreszelék, 0,5 csomag vanília pudingpor (ennyi volt)
Elkészítés:
A tésztához az alapanyagokat összekavartam - a margarint előzetesen felolvasztottam. Amíg sült, elkészítettem 4 kanál cukorból a karamellt, majd összeforraltam az étkezési keményítővel. A vanília pudingot a kókuszreszelékkel szintén elkészítettem, ez kellőképp kocsonyás lett, tehát lehet "szeletelni" a süti mellé aszpikként.
A sütit nagyobb háromszögre vágtam, mellé helyezve a kétféle öntetet.
(A végén látom, hogy nem is olyan szegénységi bizonyítvány mint az elején gondoltam. Egész jó lett.)
Kategóriák: Desszertek Címkék: cukor, gyumolcs, improvizalt
email: eszkimoo
Vitaminbomba nem csak babáknak
Ezt
a tömény étel-összeállítást kimondottan Lillának készítettem, mert a
hozzávalók egy részét még önmagában nem tudja fogyasztani de nekünk,
felnőtteknek is kiváló energia-adalék, kimerültség esetén meg végképp
hatásos. Egy gyereknek áll itt az adag, de ízlés, fantázia és személy szerint variálható.
Hozzávalók: 1 db. alma, 1 e.k. méz, 4-5 szem dió, néhány szem virágpor (8-10 bőven elég, mert intenzív íze elrontja az össz-ízhatást) - aki nem szereti, ki is maradhat, fél pohár folyadék: gyülömlcslé, vagy víz.
Elkészítés: turmixoljuk. Lehet még néhány kekszet is lehet adagolni ha túl híg lenne.
Nemcsak laktatós, de ugyebár tudnivaló, hogy a virágpor számos jótékony hatással rendelkezik, a dió mint agyserkentő, no meg a méz is, alma is kellő vitaminkollekciókkal rendelkezik.
Tessék egészséggel fogyasztani, hogy egészségünk legyen!
Jó étvágyat hozzá!
Cukkinis omlett
Egyik
ebédről maradt meg egy darab cukkini meghámozva, amit gyorsan fel
kellett használnom, így lett a másnapi reggeli ízletes omlett:
Hozzávalók: 4-5 tojás, 1 cukkini felkarikázva,1 fej vöröshagyma, 3-4 szelet szalámi só, bors, olaj
Elkészítés: A hagymát felkarikázva üvegesre dinsztelem (elvileg, mert nekem odakapott kissé) ráteszem a cukkiniket, átsütöm, majd a szalámit is hozzáadom. Ezután jöhet a fűszerezés, és a felvert tojások. Fedő alatt készítem,de csak az egyik oldalát sütöm meg - szeretem, ha kissé zaftosabb marad.
Hát ennyi, nem nagy dolog - mire leírtam, el is restelltem magam, hogy ugyan, kit érdekelhet ez a nem újszerű recept, de szó mi szó, rendkívül ízletes.
Csak a neve halászlé-leves
Mivel apusmentes volt a múlt hetünk, a főzést is kissé lazábbra
fogtam, édességes, nassolós tartalmúra. Közben valami normális levest
kívántam én is már, de persze csak úgy könnyűszerrel...
.
Nem tudom, röhejes-e, de a hamis halászlém konzervből készült
. Meg még valami káposztás-paradicsomos maradék salátából. Valahogy így:
Hozzávalók: 1 tonhalsaláta (tartalmaz: babot, kukoricát s még nemtudommiket), frissen reszelt káposzta, paradicsom, hagyma, száraztészta, tejföl, só, bors, paprika, kevés citromlé
(Szóval ezt ha néhai halász apukám ha meglátná, igencsak megbotránkozna.)
Elkészítés: fél fej kisebb káposzta, 1 fej hagyma dinsztelődik, majd a tonhalas saláta, paradicsom felszeletelve kerül bele, párolom fedő alatt együtt, felöntöm forró vízzel - 2-3 liter - és belefőzöm a masnitésztát. (Mert ez volt itthon).
Jó sok tejföllel és kevés citromlével tálalva, mert attól olyan finom.
Chiliszószos borjúsült
Volt egy félkilónyi finom borjúhúsom tegnapra. Már únom a bécsi-, párizsi szeleteket sütögetni, akartam valami
érdekeset,
finomat, hamar ételt belőle. A chili miatt nem kell megijedni: az
idei eltett chilim egyáltalán nem lett csípős, így korlátlan
mennyiségben kenceficézhettem a pácot.
Valahogy így néz ki a recept:
Hozzávalók: 0,5 kg. borjúhús,
1 fej hagyma, 3 cikk fokhagyma, 3 e.k. chiliszósz, csipetnyi köménymag,
só, bors, olaj, 1 kg. krumpli a körítéshez.
Elkészítés: A húst szeletekre vágom, kiklopfolom, majd a chilis-fűszeres keverékkel bepácolom. Forró olajban hirtelen mindkét oldalát átsütötöm, majd kiszedem egy tányérba. Az apró kockára vágott hagymát ebben az olajban aranysárgára dinsztelem, visszateszem a húsokat, fedő alatt 2-3 percig párolom még.
Szerintem petrezselymes krumpli dukál mellé, de én hasábburgonyával tálaltam mert épp azt kívántam.
Muszaka eszki-moodra
Ezt a görög eredetű finom étket kicsit másként készítjük Erdélyben. No jó, legalábbis abban a napköziben ahol tanítottam anno. Nem padlizsános, rizses módon, hanem csak őrölt marhahúsosan, burgonyával vagy láttam már főtt tésztával is (!) egyszerűen.
Nekem azonban ismét voltak maradékaim amit - úgy tűnik - jól használtam fel.
Hozzávalóim voltak: 2 kg héjában főtt krumpli, 2 db főtt csirkecomb, 2
fej hagyma, 3 db. kis uborka, 10 dkg. gomba, 3 cikk fokhagyma, 3
evőkanál paradicsomszósz és ugyanennyi tejföl, 20 dkg. sajt, olaj, só,
bors, petrezselyemzöld, 2 pohár húslé.
Így készült: A hagymákat apróra vágva megdinszteltem, hozzáadtam a gombát (csiperke és kevés fűszergomba), majd a felkockázott uborkát. Pár percig hagytam készülni ezeket. A leőrölt csirkehúst is hozzátettem és erősebb lángon folytonos kevergetés mellett megpirítottam, adtam hozzá kis húslevest, mivel a csirke nagyon száraz, majd rátöltöttem a fokhagymás paradicsomos öntetet, annyit hagytam, hogy épp felforrjon.
Rétegeltem a felkarikázott pityókával, sajtot reszeltem rá és megszórtam friss petrezselyemzölddel.
Gesztenyés márványhab
Ennek a desszertnek is a kényszerűség adott ihletet. A neve is talán a bejegyzés végére megszületik
. A másik dolog, amikor vendégem jön és " hamar
készítsek valami finomat "jelszóval elkezdek improvizálni. (Nem is
tudom miért gyűjtöttem be szebbnél szebb receptes gyűjteményeket
).
Szóval voltak némi elhasználnivaló hozzávalók:
fél csomag fagyasztott gesztenyepüré - mert a másik felét felzabáltuk csak úgy
,
20 dkg édes túró(mifelénk csak tehéntúró), 1 tasak tejszínhabpor, 200
ml. tej, 3 evőkanál porcukor, ízlés szerint csokikrém, fagyasztott
málna.
Elkészítés, csak úgy ahogy jött magától
:
A túrót kikevertem a porcukorral, a gesztenyepürét elkevertem a kikevert tejszínhab felével. A tányérokba alul került a túró, majd gesztenyekrém, tejszínhab, olvasztott csokikrém és fagyasztott málna.
Jó kis egyveleg lett belőle Eri barátnőm szerint, no de nekünk is ízlett .
Mindenjóval (meg)rakott krumpli
Természetes, hogy nem újdonság a rakott pityóka - mert mi, székelyek így hívjuk - meg hát a tévében is láthattuk celebeink különlegességeit ami a rakott burgonyát illeti.
Azonban nekem ma össze kellett szednem egy-két maradék kincset a hűtőben, amiből nem semmi ízhatás keletkezett.
Hozzávalók (3+1 kicsi) személyre
:
1 kg. krumpli, 4 tojás, 0,5 kg. füstös kolbász, 10 dkg. gépsonka, 1 kisebb főzőtök, só, bors, olaj, pirospaprika, vaj, zsemlemorzsa ízlés szerint.
Elkészítés:
Hajnali kávézás közben megmostam és megfőztem a tojásokat és a pityókát
.
Majd Lillám déli alvásidejében megvagdaltam a tököt, olajon megdinszteltem, kiszedtem egy tálba. Megpirítottam a vékonyra szeletelt gépsonkát és a felkarikázott kolbászt, ezeket is kiszedtem. Ebbe az olajba tettem a felkockázott krumplit, erre rétegeltem a felvágott tojást, husikat és a párolt tököt. Fűszerekkel megszórom, vajat ráteszem, lefödöm és 10-20 perc alatt készre sütöm.
Megjegyzés: A kiszedett tökből,
főtt krumpliból és kevés tojásból öszekevertem egy adagnyit Lillának
is. Kis tejjel pépesítve hangos hümmögésekkel falatozta
.

